Ma, életem első lasztefem bejegyzésében német rokkról fogok beszélni. Nem is akármilyenről, R-U Kaiser többévesre nyúlt svajci kirándulásáról.
Kis gyorstalpaló krautrockhoz. A japánok mellett a németek vitték el legvadabb végleteibe a rock'n'rollt. Egyesek szeretik ráfogni, hogy ez azért történt mert jó fejek, meg felsorolnak pár közhelyet ami az adott országra passzos, de szerintem inkább mert volt egy II. világháború amit csúnyán bebuktak és mind a ketten (nem kis) szövetséges segítséggel álltak fel. Ráadásul napszenyás szivarozó cilinderes amcsi pénzből, nem is akárhogy! Eljutott az ifjúsághoz a szabadság, a szerelem és az önmegvalósítás eszméje, és minden adva volt egy virágzó kultúrához. Így elég könnyű beszopni az amerikai álmot. Gyakorlatilag elsőkézben tapasztalod, hogy amit ezek a jenkik mondtak, esetedben tényleg működik. Persze nyilván többről van szó, de ezekre most nem térnék ki, inkább ugorjunk egy nagyot, mindjárt 1972-be és
Timothy Leary legendás szökéséhez a San Luis Obispo börtönszanatóriumából. Emberünk, akik nem ismernék egy hírhedt LSD guru volt aki a Harvard egyetemről koccolt egy professzori állásból és helyette inkább a megvilágosodást, az elme szabadságát és azt a bizonyos szert hirdette hallgatóinak. Szökésében a Weathermen kommunista mozgalom szélsőségesei segítették, igaz olyan faszán, hogy egyből a Fekete Párducok - szintén kommunisták, de elborultabbak mint Kun Béla pajtásai - hajójára került emberünk, mint
túsz. Szevasz oda. Vitték is Algériába az FLNbe, majd keményen váltságdíjat kezdtek követelni, magától Learytől hogy váltsa ki magát már valahogy.
Hősünk persze nemigen állhatott kötélnek, hiszen köbö az összes haverja, követője olyan nyugati országokban lakott, ahonnan csak kiutasították ha szerencséje volt, de inkább busás fejpénzért keresték a hatóságok, a CIA-vel mindenek felett. Szóval maradt neki Algéria, ahol nem tartották rosszul, de csak tartozott párduc úréknak egy zsák pénzzel akik persze kitalálták hogy ez nem is váltságdíj, hanem az ára annak hogy megszöktették. Köszönjünk nekik.
Aztán megjelent a színen Brian Barritt, brit pszichedelikus guru és általános megmondóember. Révén Learyhez hasonlóan ő is szeretett könyveket írni és még pénzt is látott ebből, volt valami kavar Barritt legújabb könyvével aki azért látogatta meg Learyt hogy előszót írjon. Végül annyira összehaverkodott és egymásra talált a két arc hogy a váltságdíj kérdés megoldódni látszott: lesz majd pénz könyből! Ahogy alakultak a dolgok, a párduc úrék egyre inkább eldurrant megalománok lettek és egyre több hasonló sorsú amcsira szálltak rá, akik hasonlóképp valahogy Algériában kötöttek ki, míg végül a növekvő káoszban Learyék nemes egyszerűséggel Svájcba lógtak.
Nahát hogy Svajc milyen volt ez időben, oda sem viccből indultak embereink! A kantonos rendszer miatt elég nehézkes lett volna ott akármi hivatalosat is csinálnia a CIAnek, ráadásul ott minden annyira nyugiban ment már x-száz éve hogy simán megmaradtak a hegyi mágusok, okkult emberek és sufnisámánok akik aztán nagyon jól megértették magukat az LSD Nemzetközi Nagykövetével és újdonsült brit pajtásával.
Ilyen volt
Sergius Golowin is, akit mindezek ellenére egy svájci Zelk Zoltánként tisztelhetett a gyanútlan olvasó, révén a legtöbb ember gyerekeknek szóló kiadványairól ismerte, mint író-költőt. Ő volt az, aki behozta Svájc kulturális (és okkult) vérkeringésébe a Learyt, olyan emberekkel
kirándulva együtt, mint pl.
Walter Wegmüller, H.R. Giger, Carl Laszlo, végül a holland születésű rock'n'roll producer R-U Kaiser is bejött a képbe.
Rolf-Ulrich épp az NSZKból dobbantott, nem kis sikerrel a háta mögött, és új terepen próbálkozott. Nem kisebb ambícióval jött ebbe az országba, minthogy olyan rockot adjon ki kezei közül, amitől megvilágosodnak az emberek! Egész egyszerű eszköze volt erre: találjon elvetemült művészeket, tudósokat, gurukat, vándorcigányokat és életművészeket. Cuccozza be őket, felveszi azt amit csinálnak, valami ZS kategóriás proto-new-age borítót alárak és árulja majd mint a megvilágosodás eszközét. Érdekes próbálkozás. Ami az érdekes, hogy ha nem is úgy ahogyan azt ő kigondolta, de működött: jókor nyúlt a jó emberekhez.
Korábbi kapcsolatai és németországi karrierje révén volt már jó pár ismertsége (pl.
Popol Vuh,
Annexus Quam,
Guru Guru stb.) de jó producerhez mérten felmérte a svájci helyzetet is. 1972 volt, és az
Ash Ra Tempel tetszelgett kezében mint a legerősebb kártya és amennyire akaratos volt ez a bohókás holland, nyomban ki is játszotta őket! A legnagyobb meglepetés mindenek előtt őt érhette: az instrumentális banda egyből felismerte, merre akar Leary és Barritt menni és igazodott. A 60as évek derekán ugyan már játszották azt a stílust, adta magát hogy ötvözzék a jelen és a múlt dolgait, és hogy mi kerekedett ki, az a zenetörténet egyik legváratlanabb lemeze lett.
Seven Up névre hallgatott és egy elszállósabb
Pere Ubu/
Roxy Music jamre emlékeztetett egy 40-50 éves Jim Morissonnal a mikrofonnál, aki puff, mellesleg a világ első számú LSD pápája volt. Erre varrjon gombot az Omen és az Oki! A bakelit két oldala hét részre volt osztva, mindegyik csakrának címezve egyet, indulva a materiális dolgoktól fölfelé. R-U Kaiser erre nagyokat örömködött és mindenkinél királyabbnak érezte magát.
Nem tartott sokáig Kaiser úrnak, egyből fordult a svájci kapcsolathoz Golowinhez, akkor csináljunk csak még ilyet és csuklóból szólt az addig hoppon maradt
Wallenstein maradékának, a szintimaestro ex-Ash Rás
Klaus Schulzenak illetve a pszichedelikus folk-duó
Witthüser & Westruppnak, menjetek, alkossatok, megvan a vízió, minden tökéletes lesz, itt van pénz, hely, kaja és cucc. Ennek eredményeként született meg a
Lord Krishna von Goloka. A zene nagyon éteri, épp hogy fel lehet fogni melyik hang merre megy, finom akusztikus részekkel tűzdelve. Bizonyos helyeken komplett
Steve Von Till riffeket is felfedezhet a tapasztaltabb hallgató
Neurosis-beli napjaiból. Egyértelmű hogy Klaus Schulze kezében van a gyeplő az elejétől a végéig, míg Golowin apró versekkel szórakoztatja a németül beszélő és gondolkodásra vágyó hallgatót. Megfoghatatlansága miatt nem nagyon ajánlom egy "krautrock újoncnak", helyette a következőt.
Ezzel párhuzamosan, hogy az Ash Ranak is meglegyen a maga problémája, ők helyileg dolgoztak
Walter Wegmüller duplaalbummá hízott
Tarotján. R-U Kaiser hű volt eredeti elképzeléseihez, és az új mániájává lett, hogy akár az összes hegyi kuruzslóhoz leutaztatja zenészeit hűséges hangmérnökével, Dieter Dierksel az élen és akkor majd valami nagyon kozmikus dolog lesz a földön.
Gyűlölöm lelőni a poént, de ez csúnyán nem jött össze neki. Wegmüller például évekkel Kaiser előtt járt, több éve tervezte saját tarotját kiadni, és pont kapóra jött neki ez az Ash Ra, gondolta, legyen a nagy arkánum összes lapjához 1-1 nóta 1-1 verssel. Az 22 dalt jelentett, de addig ültek rajta, míg Golowin zenészei is csatlakoztak a dologhoz és az elhúzódott prodzsektből egy hatalmas szörnyeteg keletkezett! Ennyire diverz és szélsőséges anyagot ugyanis még senki sem tett le az asztalra addig! Egy perc éter hívja
Funkadelicet aztán egy korai
Lou Reedet idéző bridge, amiből kikerekedik, hogy nem is bridge hanem csak egy változata egy korábbi riffnek ami után majd átköt egy olyanba ami már volt csak teljesen más hangszereléssel miközben az egész csak emel és emel és jajj hol vagyunk már kérem?! Teljes káosz és fejetlenség, mégis minden egy helyre húz, a
Grateful Dead jó eséllyel belepirulna és elásná magát a hátsó kertben ha hallaná.
Innentől jött a lejtő. Ugyanis kedvenc producerünk, a Kaiser, eddig meg volt áldva annyi szerencsével, hogy megtalálta magának azokat az embereket, művészeket és gurukat, akiknek volt valamiféle spirituális mondanivalójuk: ergo használhatóak voltak. Aztán a maga soraiba állította őket és mögéjük rakta az NSZK zenei krémjét. Viszont nagyon úgy nézett ki, Leary, Barrett, Golowin és Wegmüller után más már nem nagyon akart (vagy tudott) az ő nagy víziójában segíteni és zenészeivel egyedül maradt.
Folytatásra sok kilátás nem volt, ráadásul az Ash Ra Tempelék annyira szorgosak voltak hogy előrukkoltak új lemezükkel a
Join Innel, egy gyönyörű és mély rock'n'roll utazással, Rosival, a gitáros nőjével a mikrofonnál, ami nem igen passzolt a nagy kozmikus megvilágosodós tervhez. Nem is hozta ki az új kiadónál, hanem a régi, addigra alig futtatott
OHRnál jött ki. Ez egy olyan dolog volt, ami nagyon nem tetszett Enkééknek, de a várt összeveszünk-oszt-haragszunk-egymásra-és-nem-is-beszélünk-mert-anyád szitu helyett sokkal érdekesebb következményeket hozott...
sztori most a felénél, második rész hamarosan :)