Bin-jip

Concert
Evento passado
Sábado 11 de fevereiro de 2012
Fev 11

Trafó

Liliom u. 41.
Budapest 1094
Hungria
Mostrar no mapa Mostrar no mapa

Tel: +36 1 456 2040
Web: www.trafo.hu

Öt hónap koncertszünet után tér vissza a színpadra a Bin-Jip, mely alkalomból készülő új lemezükről mutatnak be jópár dalt, ezen a koncerten elsőként.

Az utolsó koncert óta eltelt időszakot a tagok közös dalírással töltötték, tehát máris készül a második lemez, amely már 2012-ben megjelenik. A nemzetközileg már befutott bandák receptjét követve tehát a Bin-Jip, megszakítva a koncertek sorát, hónapokon keresztül a lemezkészítésre összpontosított. Az zenekar tagjainak elmondása szerint a recept bevált, nagyon hasznosnak érezték ezt a nyugodt, de kreatív időszakot, hiszen így minden energiájukkal a születő dalokra koncentrálhattak. A koncerten hallható új dalaik dinamikusabbak, bátrabbak, harapósabbak, mint a zenekar bemutatkozó, 2010-ben Magyarország mellett Japánban is megjelent, Enter című albumának zenéi, de természetesen megmaradt a kísérletező Bin-Jip hangzás is.

A koncert egyik különlegessége az interaktív látvány: a fiatal grafikus, Szabó Levente teljesen élőben rajzolt és effektezett képi világgal, live VJ-ként követi majd a színpadon történteket. Izgalmas látványra azonban nem kell a februári fellépésig várni, addig is mindenképpen érdemes megnézni a zenekar honlapján a Bin-Jip igazán egyéni és szürreális videoklipjét, amit Pater Sparrow rendezett.

Tagok:
Harcsa Veronika – ének / vocal
Kaltenecker Zsolt - billentyűs hangszerek / keyboards
Gyémánt Bálint - gitár / guitar
Andrew J - ritmusok, hangminták, scratch / rhythms, samples, scratch
+ Szabó Levente – live VJ

Jegyár

elővételben: 1800 Ft / aznap: 2200 Ft
Trafó bérlet érvényes
Compartilhar este evento:

Fotos

Carregando fotos…

Adicione tags às suas fotos no Flickr

Mostre suas fotos desse evento, adicionando a elas no flickr.com esta tag de máquina:

Flickr

Caixa de mensagens

Deixe um comentário. Faça login na Last.fm ou cadastre-se agora (é gratuito).

Você foi?

Carregando…
Carregando…

Críticas

Por enquanto, não existe nenhuma crítica sobre este evento.

Escreva uma crítica sobre este evento

Atividade recente

  • kobaja-obaja vai a Bin-jip no Trafó. fevereiro 2012
  • acsikos vai a Bin-jip no Trafó. fevereiro 2012
  • mono_mini vai a Bin-jip no Trafó. fevereiro 2012
  • cscsabee vai a Bin-jip no Trafó. fevereiro 2012
  • zionyte vai a Bin-jip no Trafó. janeiro 2012
  • villain_ está interessado em Bin-jip no Trafó. janeiro 2012
  • Lo-Enn vai a Bin-jip no Trafó. janeiro 2012
  • ex_pandora vai a Bin-jip no Trafó. janeiro 2012
  • cohenaron está interessado em Bin-jip no Trafó. janeiro 2012
  • svalcs vai a Bin-jip no Trafó. janeiro 2012