A38Sábado 26 de novembro de 2011
Space Is Called with Actress (UK)
Actress, Cadik e Crimson & Chrom
Actress (UK)
Az elektronikus zene legfrissebb tehetségeként, a tavalyi év egyik legfontosabb producereként kikiáltott Actress polgári nevén, mint Darren Cunningham sokkal kevésbé ismert, ami nem véletlen, hisz a kortárs elektronikus zene szerelmeseinek a szédítő muzikalitású Actress-t sokkal, de sokkal jobban ismerik, őt, aki már Hazyville című debütáló albumán is, amit később csak még jobban megerősített, szédítően fogékony a technóra, a dubstepre és az új hip-hopra.
Legújabb lemeze a tavalyi év legkiemelkedőbb alkotási között, számos zenei sajtóorgánum előkelő helyén kapott rangot „az év lemezei” összesítésben, így nem csoda, ha a folytatást is kiemelt figyelem kíséri, jóllehet Cunningham a minap Twitter oldalán posztolta világgá, hogy 2011-ben sem ült ölbe tett kézzel, így az év végéig új kiadványok várhatók, amelyekből szédítő ízelítőt hallhatunk majd a hajón.
Cadik, azaz Séfel Pál egykor az Anima Sound Systemmel kezdte a szkreccset, és azóta hazánk egyik vezető lemezlovasává küzdötte fel magát. Jungle, d’n’b, hiphop - főleg ezekben a műfajokban alkot nagyot, de a Palotaival közös B2B-akciók, a Rewindok és Sunday Sessionök gyönyörű eklektikus szetteket szültek.
Az évek során Cadik Magyarország egyik leginnovatívabb, mindig új utakon járó producerévé vált, amit leginkább a megfontoltan haladó, de annál kidologozottabb, briliánssá csiszolt anyagokkal előálló Membran projekt bizonyít. Cadik legutóbbi kezdeményezése, az A38 Hajóval közösen létrehozott Real Your Nature sorozat az elektronikus underground legfrissebb, kísérletező irányzatait mutatja be havi rendszerességgel.
Crimson
A székesfehérvári Crimson pont tíz évvel ezelőtt kattant rá a lemezjátszózásra, és társával, Chrommal öt éve alapította meg “virtuális stúdióját”, az IKZ-t. 2005-ben a Minimalheadzes Isut is bevéve elindították a Lick the Click! partisorozatot.
Crimsont elsősorban a minimál érdekli, egészen pontosan az abból kicsiholható hangulatok. A minimáltechno alapokon gyakran szólal meg szving, dub, de igen gyakran kirándul a darkos, artrockos vonalak felé is. Egyedülálló hangulatú, kissé melankolikus szettjei bátran hágják át a műfaji határokat, és igencsak különlegességszámba mennek.
Evento adicionado por kllrblnt | Sinalizar para revisão
Fotos
Críticas
Escreva uma crítica sobre este evento
Eventos relacionados
-
Mai
31
AraabMUZIK
A38, Budapest, Hungria
21 pessoas
-
Jun
2
Forbidden Fruit 2012
The Royal Hospital, Kilmainham, Dublin, Irlanda
114 pessoas
31 mensagens
-
Jun
9
ACTRESS (UK) LIVE, LAUREL HALO (US) LIVE, Dans La Visage (CH), Bit-tuner (CH)
Südpol, Kriens, Lucerna, Suíça
8 pessoas
1 mensagem
-
Jun
13
Hidden Depths presents: Hyperdub
Koko, London, Londres, Reino Unido
5 pessoas
1 mensagem
-
Jul
6
Bloc 2012
London Pleasure Gardens, London, Londres, Reino Unido
326 pessoas
51 mensagens
-
Jul
12
Dour Festival 2012
La Plaine de La Machine à Feu, Dour, Bélgica
319 pessoas
167 mensagens
-
Jul
18
Hegyalja Fesztivál
Hegyalja Fesztivál, Tokaj-Rakamaz, Hungria
48 pessoas
6 mensagens
-
Set
26
Decibel Festival
Neumos, Seattle WA, Estados Unidos
36 pessoas
1 mensagem
-
Out
13
John Cale
Royal Festival Hall, London, Londres, Reino Unido
5 pessoas
Atividade recente
-
samli ficou interessado em Space Is Called with Actress (UK) no A38. dezembro 2011
-
kdsrcrl foi a Space Is Called with Actress (UK) no A38. dezembro 2011
-
ziggystardustGR vai a Space Is Called with Actress (UK) no A38. novembro 2011
-
szpeti16 vai a Space Is Called with Actress (UK) no A38. novembro 2011
-
nimrodella está interessado em Space Is Called with Actress (UK) no A38. novembro 2011
-
mentalien vai a Space Is Called with Actress (UK) no A38. novembro 2011
-
Um usuário excluído está interessado em Space Is Called with Actress (UK) no A38. novembro 2011
-
darthvalder vai a Space Is Called with Actress (UK) no A38. novembro 2011
-
Sevores vai a Space Is Called with Actress (UK) no A38. novembro 2011
-
piribolygo está interessado em Space Is Called with Actress (UK) no A38. novembro 2011


